Veszélyhelyzet és határidők hosszabbítása

2021. október 17. vasárnap

Az Országgyűlés a 2021. szeptember 27-ei ülésén megszavazta azt a törvénymódosítást (2021. évi CII. törvény), amelynek értelmében a veszélyhelyzet ez év végéig meghosszabbításra kerül.

A fentiek alapján a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény került módosításra: az 5/A. § új szövege szerint e törvény 2022. január 1-jén veszti hatályát, ami azt jelenti, hogy a veszélyhelyzet utolsó napja 2021. december 31-e (a hatályvesztés a megadott nap, tehát 2022. január 1. napjának kezdetén áll be, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy 2022. január 1-jén 0:00 órától már nem lesz veszélyhelyzet).

A fenti törvénymódosítás értelmében az egyes közlekedési képzésekkel összefüggő, a veszélyhelyzet megszűnésével kapcsolatos szabályokról 8/2021. (II. 12.) ITM rendelet 1. § (1) és (2) bekezdésének alkalmazása során a fenti új időpontot kell figyelembe venni a határidő hosszabbításnál. E legújabb szabályozáshoz igazodva a Katvizsg. rendszerben a határidő számítás módosítása megtörtént.

Amennyiben az adott ügy 2021. február 8. és 2022. január 1. között került iktatásra és az ITM korábbi rendeleteivel összhangban nem került sor a határidő hosszabbítására, akkor az ügy határideje 180 nappal meghosszabbodik.

Fontos tudni továbbá, hogy a törvény lehetővé tette a Kormány számára azt is, hogy döntésével a veszélyhelyzetet a fenti határidőt megelőzően megszüntesse. Ha erre sor kerül, akkor ismét módosul majd a határidő számítás.

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról

Címke:

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról! Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun vármegyei kalocsai kirendeltség 2026. július 27-én és 28-án zárva tart. A...

Biztonságosabb utakat szeretne? Mondja el a véleményét!

Címke: KAV,

A közlekedésbiztonság mindannyiunk ügye – legyen szó autóvezetőről, gyalogosról, kerékpárosról vagy a közösségi közlekedés utasairól. Magyarország Kormánya társadalmi egyeztetést indított a közlekedésbiztonság fejlesztésével kapcsolatban, amelynek keretében bárki megoszthatja...

Átmeneti rendszerhiba bankkártyás fizetésnél

Címke:

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy átmeneti technikai hiba miatt egyes bankkártyás fizetési tranzakciók sikertelenek lehetnek. A rendszerhiba elhárításán a bankok munkatársai dolgoznak, kérjük ügyfeleink szíves türelmét és megértését. A hibával kapcsolatos aktuális információk az...

Új oktatóvideó segíti a C kategóriás vizsgára készülőket!

Címke: KÖZÚT,

Elkészült a „Műszaki ellenőrzések kérdései – C kategória” című oktatóvideónk, amely gyakorlati segítséget kíván nyújtani a C kategóriás vezetői engedély megszerzésére készülők...