ITT A VADBALESETEK IDŐSZAKA

2024. július 26. péntek

Július második felében megkezdődött az őzek párzási időszaka, ami azt jelenti, hogy az állatok gyakran megjelennek utak mellett és az utakon is, leginkább az erdős, cserjés területeken. Az augusztus közepéig tartó időszakban fokozottan kell számítani a vadveszéllyel jelzett útszakaszokon az őzek felbukkanására.

A vadbalesetekben az állat megsérül, a gépkocsiban pedig anyagi kár keletkezik, de az sem ritka, hogy ezek az estek személyi sérüléssel – esetleg emberi tragédiával végződnek az utasterébe csapódó állat, illetve a félrerántott kormány miatti frontális ütközések következtében. Érdemes az érintett útszakaszokon fokozott figyelemmel és csökkentett sebességgel autózni; a motorkerékpárosoknak még inkább indokolt az óvatosabb közlekedés, hiszen ők védtelenebbek az autósokhoz képest.

Ha az állat az autó elé ugrik, az egyetlen megoldás a vészfékezés, ezzel kapcsolatban a követési távolság betartására hívják fel a figyelmet a szakemberek. Semmiképp ne rántsuk félre a kormányt, ne próbáljuk kikerülni az állatot.

Találkozhatunk olyan esetekkel is, amikor a vadvédő kerítés hiányossága miatt a vadállatok az autópályákra, vagy közvetlenül az autópályák mellé tévednek. Ilyenkor indokolt a lassítás még akkor is, ha nincs közvetlen veszély, az állatok ugyanis a kerítéstől nem, vagy csak nehezen tudnak a veszélyzónából kisétálni, így gépjárművek közé rohanhatnak.

Fontos tanács a vadászoktól, hogyha őzet látunk átszaladni az úton, számíthatunk rá, hogy másik is követi, így a lassítás mellett érdemes dudálni is.

Ha a legnagyobb óvatosság ellenére mégis megtörténik a vadgázolás, értesíteni kell a rendőrséget, mivel az eset közúti balesetnek minősül. A helyszínelés jegyzőkönyve alapján már lehet értesíteni a területileg illetékes vadászatra jogosult vadásztársaságot, erről a rendőrség gondoskodik - ez lesz az alapja a kártérítési igénynek is.

(forrás: kreszvaltozas)

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról

Címke:

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról! Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun vármegyei kalocsai kirendeltség 2026. július 27-én és 28-án zárva tart. A...

Biztonságosabb utakat szeretne? Mondja el a véleményét!

Címke: KAV,

A közlekedésbiztonság mindannyiunk ügye – legyen szó autóvezetőről, gyalogosról, kerékpárosról vagy a közösségi közlekedés utasairól. Magyarország Kormánya társadalmi egyeztetést indított a közlekedésbiztonság fejlesztésével kapcsolatban, amelynek keretében bárki megoszthatja...

Átmeneti rendszerhiba bankkártyás fizetésnél

Címke:

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy átmeneti technikai hiba miatt egyes bankkártyás fizetési tranzakciók sikertelenek lehetnek. A rendszerhiba elhárításán a bankok munkatársai dolgoznak, kérjük ügyfeleink szíves türelmét és megértését. A hibával kapcsolatos aktuális információk az...

Új oktatóvideó segíti a C kategóriás vizsgára készülőket!

Címke: KÖZÚT,

Elkészült a „Műszaki ellenőrzések kérdései – C kategória” című oktatóvideónk, amely gyakorlati segítséget kíván nyújtani a C kategóriás vezetői engedély megszerzésére készülők...