A Vizsgaközpont idén is részt vesz A Közlekedési Kultúra Napja szervezésében

2024. május 10. péntek

Május 11-én, szombaton 10. alkalommal ünnepeljük A Közlekedési Kultúra Napját, amire több mint 140 partnerszervezettel közösen szervezünk aznap, valamint a kapcsolódó időszakban mintegy 200 féle aktivitást, rendezvényt országszerte. 

Ezeknek köszönhetően közlekedők millióihoz juthatnak el a biztonságtudatos és környezettudatos közlekedéssel kapcsolatos fő üzenetek, és formálhatják a közösségi közlekedés kultúráját. Ez a biztonságos közlekedés alapja, ami összeköt bennünket, akár úton, sínen, vízen vagy levegőben utazunk

Az idei fő üzenet: Kulturált közlekedést minden napra! 

A Közlekedéstudományi Egyesület felkérésére, a jeles jubileumon a Vizsgaközpont saját plakáttal vesz részt az országos figyelemfelhívó vándor-plakát kiállításon, hogy közösen járulhassunk hozzá a hazai közlekedésbiztonság és közlekedési morál javításához.

A fő célkitűzésekről, üzenetekről, értékekről készült 3 perces rövid összefoglaló kisfilm itt nézhető meg; a kezdeményezés történetében első alkalommal, kifejezetten az AKKN-re Ya Ou által készített dal pedig erre a linkre kattintva hallgatható meg: Mondd, ki akarsz lenni. Fontos információk A Közlekedési Kultúra Napja 2024 eseménysorozattal kapcsolatban az alábbi felületeken érhetők el: honlap; Facebook; Instagram; TikTok.
 

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról

Címke:

Tájékoztatás a kalocsai kirendeltség zárvatartásáról! Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Bács-Kiskun vármegyei kalocsai kirendeltség 2026. július 27-én és 28-án zárva tart. A...

Biztonságosabb utakat szeretne? Mondja el a véleményét!

Címke: KAV,

A közlekedésbiztonság mindannyiunk ügye – legyen szó autóvezetőről, gyalogosról, kerékpárosról vagy a közösségi közlekedés utasairól. Magyarország Kormánya társadalmi egyeztetést indított a közlekedésbiztonság fejlesztésével kapcsolatban, amelynek keretében bárki megoszthatja...

Átmeneti rendszerhiba bankkártyás fizetésnél

Címke:

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy átmeneti technikai hiba miatt egyes bankkártyás fizetési tranzakciók sikertelenek lehetnek. A rendszerhiba elhárításán a bankok munkatársai dolgoznak, kérjük ügyfeleink szíves türelmét és megértését. A hibával kapcsolatos aktuális információk az...

Új oktatóvideó segíti a C kategóriás vizsgára készülőket!

Címke: KÖZÚT,

Elkészült a „Műszaki ellenőrzések kérdései – C kategória” című oktatóvideónk, amely gyakorlati segítséget kíván nyújtani a C kategóriás vezetői engedély megszerzésére készülők...