A védelmi intézkedések enyhítése után folytatódhatnak a közlekedési vizsgák
Nincs kitűzött időpontja, hogy mikor indítja újra tevékenységét a Vizsgaközpont. A társaság ezt a járványügyi védelmi intézkedések enyhítéséhez, illetve az erről szóló jogszabályok megjelenéséhez igazítja.
Mint ismeretes, a Kormány által múlt héten elrendelt védelmi intézkedésekkel összhangban a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont 2021. március 8-tól határozatlan ideig felfüggesztette a járművezetők és a közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatai és utánképzéseit. A döntésről szóló hír itt olvasható>>.
A szigorú védelmi intézkedések elrendelése a közúti járművezetők és a közlekedési szakemberek képzésével, illetve vizsgáztatásával kapcsolatos határidők (így például járművezető vizsgáztatási területen a KRESZ vizsgák kétéves érvényességi ideje) hosszabbításának kérdését is felveti. A 2020. november 4-én kihirdetett vészhelyzetet követően (2021. február 7-ig bezárólag) megindított és folyamatban lévő eljárások tekintetében a 2021. február 12-én megjelent ITM rendelet (8/2021. (II. 12.)) értelmében egyes érintett határidők már 180 nappal meghosszabbodtak. Erről szóló hírünk itt olvasható>>.
A közlekedési vizsgák és vizsgálatok felfüggesztése okán a Vizsgaközpont egyeztetéseket kezdeményezett az Innovációs és Technológiai Minisztériummal a határidők esetleges újabb meghosszabbítása tekintetében.
Újraindult a közúti járművezetői vizsgáztatás az érintett vármegyékben
Címke:
A HungaroMet előrejelzése alapján az időjárási körülmények mára kedvezően alakultak, így Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyékben a vizsgáztatás újraindult. ...
Figyelem! Elmaradnak a közúti járművezetői vizsgák Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyékben!
Címke:
A HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján Fejér, Győr-Moson-Sopron...
Mensa HungarIQa teszt a Vizsgaközpontban!
Címke:
A Mensa egy nagy múltú nemzetközi egyesület, amely közel 154 ezer tagot számlál világszerte. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa. Az egyesület célja összefogni a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre...
Hogyan készüljünk fel a hóval és jéggel borított utakra?
Címke:
A téli hónapok beköszöntével a közlekedők számára számos új kihívás adódik, hiszen a havazás, fagyás és jegesedés jelentősen befolyásolja az utak állapotát és a vezetési körülményeket. A...